Grafománia
2017. október 07. írta: Vécsey Szandra

Grafománia

macbook-air-2631132_1280.jpg

Egészen hozzá lehet nőni a betűkhöz. Gondolok egyet, leírok valamit, és mint egy szobrot a szobrász, alakítom, itt lemetszek, ott hozzátoldok, majd otthagyom. Másnap ismét megszemlélem, tetszik-e még, itt lemetszek, ott hozzátoldok… Mindaddig, míg napok múlva is elégedett vagyok a végeredménnyel. Vagy a leadási határidő pillanatában. (Olyankor valahogy megtáltosodik az ember.)  

Szeretek írni. A papír türelmes, és bármi elfér rajta. Dühönghetek rajta akár 4 oldalon keresztül is, vagy okoskodhatok egy sort, és megállapíthatom, hogy ezt most jól megmondtam (az asztalfióknak). Aztán később elolvashatom, és megdöbbenhetek, hogy hogy tudtam ennyi hülyeséget összehordani… Szoktam írni idétlen leveleket, fáradt-dilis messanger-üzeneteket, pihent facebook-bejegyzéseket a munkahelyem FB profilján, sőt egy ízben integettem is sms-ben, emotikon nélkül. Azt mondják, az írásbeliség mögé el lehet bújni. Lehet... Nincsenek kimutatott, azonnal lereagált érzelmek, nincsenek megvető pillantások, van időm átgondolni a mondandóm és megfelelő formába önteni úgy, hogy csak a legjobbnak vélt változat menjen ki tőlem. Kedvet kaptál Te is?

Amióta számítógépen írok – vagy húsz éve – még jobb: a fogalmazás kemény munkája nem látszik a végeredményen, nem látszik, hányszor írom át, hányszor bicsaklik meg a tollam, hányszor dobnám ki az egészet a francba. És nem lesz tollas a kezem a csuklómtól lefele a kisujjam végéig, ami – lássuk be – szintén előny. De amióta számítógépen írok, már bizonytalan vagyok a tollal. Korábban büszke voltam helyesírásomra, és a mai napig messzemenő következtetéseket tudok levonni mások helyesírása alapján – tudom, sznob dolog. De a gép tudja, ha rosszul írok valamit – általában –, és aláhúzza, egyes esetekben pedig észrevétlenül kijavítja. Én meg hülyülök.

Írással egyszer már kerestem pénzt is a Népszabadságnál, gyakornokként. Jó régen volt… Büszkén vallottam be a NAV-nak mint szellemi tevékenység díját - igazán felemelő érzés volt. Önkéntesen viszont évekig írtam a Szent Imre Plébánia (Budapest, Villányi út) Lépcső c. újságjába, ott az élményt kaptam cserébe és a tapasztalatot – hálás vagyok érte a mai napig.

Beszélni is szeretek, de azt sokkal kevesebben értik: hadaró, néha dadogó vagyok, és sokszor értelmetlennek tűnik, amit mondok. Belevágok mások szavába, de a sajátomba is. Szórakoztatnak a találóan megfogalmazott mondatok, szép, kerek, bonyolult ívet fut be a mondandóm, és mire a végére érek, a hallgatóság vagy megszökött, vagy üveges tekintettel néz maga elé. Úgyhogy inkább írok.. 

A bejegyzés trackback címe:

https://levezeto.blog.hu/api/trackback/id/tr8312931989

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.