Visszaszámlálás
2017. december 13. írta: Vécsey Szandra

Visszaszámlálás

christmas-2971961_1280.jpgMa nehezen indult a nap. Tegnap is. A múlt héten is. Reggel nehezen kelek az ágyból, sötét van, és szinte fáj a hajnali hideg, akkor is, ha egyébként 10 fok van kint. Külön dráma, ha a szél is fúj vagy az eső esik. Kevés dolog lelkesít  a munkahelyen, annál több vált ki hisztériás rohamot – inkább csak magamban, de akik ismernek, tudják, mikor tombolok legbelül. Megszólalásaimtól 10-ből 8-szor elmegy a környezetem életkedve. Meg az enyém is. Amikor egyszerre érzem magam Róbert Gidának, aki húzza maga után Micimackót a lábánál fogva fel a lépcsőn, és Micimackónak, akinek feje fokról fokra koppan a lépcső szélén. Számolom a  napokat a hétvégéig, a szabadságig, reggel el-el merengek, milyen nap is van – és hány napra vagyok a hétvégétől. Néha elszámolom. Az rosszul esik.  

Olvastam nemrég egy cikket arról, hogyan lehet motiválni a munkatársakat az év végén, mert akkor is dolgozni kell, na. Pár ötlet után (bónusz, ígéretek, karácsonyi buli) a cikk konklúziója mégiscsak az volt a munkáltatók felé, hogy legyenek megértők, mert év vége van… Ez fizika, biológia, meg egy csomó egyéb tudomány törvényszerűsége. Nem lehet mit tenni. A dolgok szétesőben.. Év végén különösen…

Egyetlen dolog tud igazán lelkesíteni: a karácsonyi készülődés. Nem viszem túlzásba, igazán. Még annak is tudok örülni, hogy idén lesz érkezésem ablakot pucolni. Már elintéztem a karácsonyi vásárlások zömét, ami azért veszélyes, mert ilyenkor újabb és újabb ötletek jutnak eszembe, ami úgy pörgeti fel a karácsonyi költségvetést, hogy csak na. Még egy kis szalag, hopp egy dísz, vegyünk csomagolópapírt, mert nem lesz elég (de). Böngészem a szakácskönyveket, hogy mi legyen az idei sütikínálat – no nem mintha tömegeket látnék vendégül. Lesz moszkauer, püspökkenyér, talán linzerféle (preckedli), valami sós, és sokadik kísérlet a habcsókra. Kapunk Nagyitól bejglit, Dorkával pedig készítünk mézeskalácsot egy plébániai programon. Idén lesz mézeskalács házunk is, mert Dorka kapott előre gyártottat – úgy örültem neki, mintha én kaptam volna. Persze én is meg tudnám rajzolni, kivágni és megsütni a mézeskalács-házat, de mennyivel egyszerűbb összeállítani a kész, mindenhol egyenletes lapokat. Így is elleszünk a díszítéssel pár órát, és már látom, hogy az egész lakás úszni fog a felvert cukros tojáshabban, de ki bánja – persze takarítás előtt. Egyébként az a jó a téli mézeskalács házban, hogy ha az ember már nagyon unja a babrálást a díszítéssel, egyszerűen ráönti a maradék tojásfehérjét a ház tetejére, kissé szétkeni, hogy mindenhova jusson, majd közli a családdal, hogy esett a hó Mézeskalács-falván. Kicsit csöpög itt-ott lefele a cucc? Na és? Annál életszerűbb...

Dorka tavaly addig-addig győzködött, amíg belementem, hogy műfenyőt vegyünk. És az a furcsa érzésem támadt, hogy ebben a kérdésben Dorka a felnőtt, én meg az ábrándos gyerek. Nekem öröm járni a faárusokat, és megkeresni a legszebbet, elképzelni, hogy fog mutatni, és amikor kibontjuk, büszkélkedni, hogy milyen jó formájút választottunk. Igaz, úgyse bírjuk hazavinni. Igaz, hullik a levele. Igaz, hogy olyan nagyot úgyse veszünk, mert túl azon, hogy nem bírjuk, nem is fizetünk érte annyit. Szóval Dorka végül meggyőzött, és most a praktikus felem örül, mert egy gonddal kevesebb, fánk már van. Majd alkalomadtán kihajtogatjuk.

Kitartást a következő másfél héthez, és jó készülődést az ünnepekre!

A bejegyzés trackback címe:

https://levezeto.blog.hu/api/trackback/id/tr5413485211

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.