Karantén
2018. március 17. írta: Vécsey Szandra

Karantén

room-2593422_1280.jpgGyermek bárányhimlős lett, azóta itthon vagyunk. Végignéztük a gyönyörű tavaszi napsütést az ablakból, majd a hideg-szeles-esős-havas folytatást is. Talán mi voltunk az egyetlenek ezen a hétvégén, akik nem voltak bosszúsak a rossz idő miatt, mivel úgyse mehettünk volna sehova. 

Mit tud az ember csinálni a négy fal között? Kezdetben persze adva van a lecke: ápolni a nyűgös, beteg, akaratos és vakarózó gyereket. Aztán elkezdődik a lábadozás időszaka, amikor a pöttyök még megvannak, de a viszketés gyakorlatilag megszűnik, a közérzet kiváló, és csak akkor nyűgös kissé, ha házi feladatot kell pótolni. Minden más pillanatban remek a kedve. Szóval mit lehet tenni? Egy-két helyen rendet rakni. De mivel nincs túl sok cuccunk, illetve nincs túl sok értelme bizonyos helyeken rendet rakni - ismerve magunkat -, így azzal hamar kész lettünk. Főztünk, vagyis inkább én főztem, Dorka csak alkalmanként sertepertélt körülöttem. Nézte viszont a youtubereket, rendes gyerek, így hagyott reggel aludni. Aztán együtt néztünk filmet. Meg társasjátékoztunk, kártyáztunk, festettünk, rajzoltunk, színeztünk, csak úgy hülyéskedtünk, beszélgettünk, plüssökkel játszottunk (na, ezt nem bírtam sokáig), furulyázott, rendbe tette a fociskártya gyűjteményét, játszottunk a telefonomon és felajánlottam az olvasást is, de semmilyen formában sem élt a lehetőséggel - azaz sem ő nem olvasott nekem, sem én neki, sem ő magának - és mivel már minden érdekesnek tűnő könyvet kiolvastam itthon - én sem magamnak. Mégiscsak el kellett volna kérnem a Francia história 13 kötetét... Vagy legalább párat. A laptophoz csak akkor férek hozzá saját célra, ha Dorka végre aludni tér. Viszont addigra én is elfáradok.. De hogy miben?!

Ma van a karantén 6. napja, a lábadozás 3. napja. Már most kikap mindent a kezemből a lányom, hátha az érdekesebb. Unja a youtubereket (de azért nézi), nem érdekli az újabb színezés, és már csak akkor örül szívből, ha zsinórban ötször megver egymás után unoban. Én nem láttam felnőtt embert napok óta, csak a boltban, meg egy ízben az exférjet, aki meglátogatta pöttyös lányát. 

Van valami különös ebben a nagy pihenésben. Egyre kevesebb dologhoz érzek erőt, háromszor kezdek hozzá valaminek, mire egyszer megcsinálom, az egész nap szétfolyik, mint egy lassan hömpölygő tejbegríz.. Édes, meleg, lusta, jóleső, tompít, elnehezít és valamelyest megfekszi a gyomromat. De ha épp nem adatik meg, akkor másra sem vágyom, mint egy kis semmittevésre, otthon, nyugiban.. :)

A bejegyzés trackback címe:

https://levezeto.blog.hu/api/trackback/id/tr6313748824

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.