Hogyan működteti az áruházat az utca embere?
2019. július 11. írta: Vécsey Szandra

Hogyan működteti az áruházat az utca embere?

cipel.jpgVolt már olyan érzésed, hogy azt ugyan tudtad, mit keresel az üzletben, de hogy mit keresnek azok ott, akik a pult másik oldalán vannak... ? Mintha az eladókat aznap reggel halászták volna össze véletlenszerűen, és csak találgatnak, hogyan működik az áruház. 

Történt ugyanis, hogy munkahelyi feladatként komolyabb összegű beszerzést kellett asszisztálnom. Értsd: egyeztetni a bolttal, megrendelni, előlegszámlát kérni, intéztetni az utalást, majd egyeztetni ismét, hogy mehetünk-e az áruért. Ez a művelet általában pár e-mail és egy-két telefon - összesen. Általában. És mi történt most? Elmentünk a boltba megnézni, hogy mit szeretnénk venni pontosan. Ezután - gondoltuk, ha már ott vagyunk - intézni szerettük volna a megrendelést, és kérni egy díjbekérőt, hogy utalhassuk a pénzt. A válasz: megrendelni csak az online felületen lehet, menjünk haza, de csak akkor, ha van partnerkód, ami akár egy hét is lehet. Nem értettük. Odairányítottak egy emberhez, aki mindent tudott, az elmagyarázta, hogy a partnerkóddal ne foglalkozzunk, az csak egy technikai szám a boltnak, de megrendelni valóban csak online lehet. És adnak egy papírt, azzal tudunk előre fizetni. Kérdeztem, hogy díjbekérőt nem tudnak-e adni. Mondták, hogy hát azt nem, csak ezt a papírt, de ez jó szokott lenni. Kezembe kaptam, és mi van rajta? "Díjbekérő". Szó szerint.. Gondoltam, kissé nehézkesek, és egyben elég furák is, de sebaj, akkor visszamegyünk az irodába, és megrendelem a cuccot online. Az összeg kevesebb volt, mint a díjbekérőn, mert nem ellenőrizte a mindent tudó ember az aktuális árakat, csak ráírta a több nappal azelőtti állapotot, amit mi mutattunk neki. Telefon a cégnek, hogy ugyanmár, adjanak megfelelő összegről szóló díjbekérőt - adtak. 

Az ügyet intéztük, a pénzt elutaltuk. Mivel a bolt felé jártam teljesen véletlenül, megérdeklődtem, hogy mi újság van az utalással. Mondták, utánakérdeznek, legkésőbb két nap múlva jelentkeznek. Az ember, aki mindent tudott, időközben felmondott, helyette a múltkor még bizonytalankodó kolléga vette át a stafétát, és igyekezett helyt állni legjobb tudása szerint. A két napból három nap lett, így majd' egy héttel az összeg beérkezése után már meg is állapították minden kétséget kizáróan, hogy az összeg szerintük is beérkezett. Mehettünk az áruért. Előre jeleztem, mikor fogunk érkezni, így senkit nem érhetett váratlanul, hogy megjelentünk, és el akartuk vinni azt, amit megrendeltünk és kifizettünk. Először megkaptam a számlát. Mondtam, ezen nincs rajta, hogy mi ezt már kifizettük. Emberünk a pénztárnál - egy harmadik - vitatkozott egy sort, majd rácsodálkozott, hogy jé, tényleg nincs. Kértem, hogy legyen szíves ráírni a megfelelő szöveget, amelyet aztán be is diktáltam neki...

Majd vártunk. És vártunk. Mondták, eltűnt a raktáros. De mindjárt itt lesz, és kihozza az árut. 10 perccel később kérdeztem, hogy mizu. Mondták, a három csomag közül az egyiket már hozzák. Egyedül van a raktáros, sajnos.  A boltban eközben rajtunk kívül nem volt vevő, 5 unatkozó eladó állt körben, és mélyen a szolgálati tabletjükbe merültek. Néha megkérdezték - csak tőlem, pedig hárman is voltunk - hogy segíthetnek-e, erre mindig elmondtam, hogy várjuk a megvásárolt termékeinket, és bemondtam a pontos időt, hogy mióta.. Hármunk közül csak én voltam nő, lehet, ezért engem kérdeztek - legalábbis a kollégáim erre tippeltek. A pénztáros viszont érezte az egyre erősödő nyomást, amit puszta tekintetettem értem el nála, és néha felpattant a helyéről, hogy tegyen valami kétségbeesett lépést ügyünk érdekében. Közben kiderült, hogy ki a raktáros: minden munkatárs közül a legvéznább, a legfiatalabb... Elkezdtünk aggódni, hogy megszakad a súlyok alatt, vagy a külső raktárból egy nagyobb szél egyszer csak felkapja, és akkor egy raktárosuk se marad... Ezen elnevetgéltünk egy darabig... Volt, hogy azt hittük, történik valami a cuccaink ügyében, mert mind az 5 eladó elindult egy irányba - de nem. Talán csak pokémonokra vadásztak, ki tudja. Aztán a kolléga a telefonjáról elindított egy-két hangszórót. Kielemeztük a fényképezőket, és elmerengtünk az okostelefonok kontra digitális fényképezőgépek aktuális piaci viszonyairól. Megtekintettük a méregdrága kávéfőzőket. Aztán az olcsókat is. Megcsodáltuk, mint tud egy go pro a pénzéért... És akkor úgy döntöttem, hátramegyek a raktárhoz most már, mert meguntam a várakozást, mégiscsak nonszensz... És láss csodát - már jött is a cuccunk, egyik a másik után. Szegény raktáros küzdött vele derekasan. Még a kocsiba is segített betenni. 

Hangosan megköszöntük, és kiléptünk az ajtón. Szabadság!

A bejegyzés trackback címe:

https://levezeto.blog.hu/api/trackback/id/tr4714939972

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.