Nos, összegezve az elmúlt közel három évet, a következő "projekteken" vagyok túl: 

1 db válás, saját kezdeményezésre.

1 db költözés albérletbe, mert nem bírtam az agglomerációt, és a ház másik tulaját.

1 db lakásvásárlás, mert az albérletnél még a hitelfelvétel is olcsóbb. 

1 db lakásfelújítás, az I-can-do-it jegyében. 

1 db munkahely-váltás, had ne részletezzem. 

Mindezek eredményeképp már nem fáj a fejem és a hátam, és nem bánt senki közvetlen környezetemben. Király. :) Viszont esténként ugyanazt a pár oldalt görgetem n+1-szer, de mindenképp többször, mint ahányszor indokolt lenne. A facebook oldalt annyiszor töltöm újra valami újdonságért, hogy az már nem mutat nekem semmit. Már a 6 pont körül értékelt filmeket is megnézem a youtube-on, pedig korábban nem merészkedtem 7 pont alá... Szerintem a Beugró összes részét láttam már. Kétszer. Önként és dalolva bevállaltam az új munkahelyemen az új honlap lefejlesztését wordpress alapok önálló elsajátítása mellett, mert úgy sincs jobb dolgom este. Mindeközben egyre inkább bekuckózom saját kis világunkba Dorkával, és egyre inkább idegeneknek tűnnek a kívülállók. Nem jól van ez így, na. 

És bár elképesztően nehezemre esik, mert legbelül és valójában egy naiva vagyok, aki romantikus vígjátékokon nőtt fel, és számos ideát már így is el kellett felejtenie - mindezek ellenére mégis regisztráltam egy társkeresőbe. Hát, nem is aludtam jól utána. 

Elsőre sokkolt a műfaj. Amikor az ember lányát óvatosságra nevelték a tapasztalatai, és eleve dupla fenntartással kezeli a társkereső férfiakat, félelmetes a gondolat, hogy akkor itten mostan ismerkedni kell, választani a sokféle ember közül. Ha valami túl van a komfortzónámon, akkor ez az. Visszás az egész, olyan, mint egy pasi-webshop. Érdekes látni, ki mit tesz ki magáról annak érdekében, hogy szimpatikus legyen egy nőnek. (Nem, nem úgy... ) És vajon miért jelöl be, ha a saját maga által megadott paramétereibe nem is passzolok? És vajon mit akar egy férfi egy 41 éves nőtől, ha még gyereket szeretne?! Vajon utánaszámolt?! És mit akar egy dél-magyarországi ember egy pesti lánytól? Egyik barátnőm az online társkeresést jobbnak tartja, mint a villámrandit, mert az utóbbi inkább enged irracionális képet festeni a másikról, mint az online ismerkedés. Ezt mindaddig nem értettem, míg be nem regisztráltam. Mert itt aztán annyira kevés infó van egy-egy emberről, különösen, ha csak a minimum adatszolgáltatásra törekedett, hogy ebből az alapanyagból még az én élénk fantáziám se tud légvárat építeni. A szelektálásnál pár statisztikai adaton kívül csak és kizárólag a nyers sztereotípiákra építhetek (pl. kigyúrt, kopasz fickók nem jönnek be, mert biztos agresszívak, a csillogó szeműek tuti, hogy felelőtlenek, aki meg nem mosolyog a kamerába, az meg depressziós. Nyilván.). Ezen kívül pedig maradnak a puszta benyomások, miszerint valaki ránézésre nem az én világom, valaki meg igen. Ugyanez a szelekció a férfiaknál valószínűleg úgy zajlik, hogy "Jó nő! Jelölöm..." Igénytelenebbeknél: "Nő! Jelölöm..." (Bocs, fiúk! :) ) 

Szóval nem egyszerű. Valahogy az újrakezdés olyan, mint a gyerekvállalás: sosem érzi magát az ember igazán késznek rá. És még egy párhuzam: ki az a hülye, aki racionálisan végiggondolva dönt a macerás gyerekvállalás vagy a negatív statisztikái ellenére egy új kapcsolat keresése mellett?! Ezek nem racionális döntések, egyszerűen az élet rendje. Az ember nem magának lett megalkotva, és ezt legbelül érezzük mindannyian...

Az Ég legyen irgalmas hozzám, de tényleg...! :)