Egy este csak szingliknek
2019. december 01. írta: Vécsey Szandra

Egy este csak szingliknek

avagy minden, amit egy párkeresős estről tudni akartál. Vagy mégsem...?

argentine-tango-2079964_1280.jpgKözel fél éve írtam utoljára nagyívű projektemről, miszerint elindultam társat találni. Rendesek voltatok, nem követeltétek vadul a folytatást, türelemmel vártatok. :) 

Online társkereséssel találtam valakit, és azzal a lendülettel, nagy örömmel ki is léptem az összes társkereső fórumból - megkönnyebbülés volt. Két szép,  jó tapasztalattal teli hónapot köszönhetek neki, de végül is ősz elején elváltak útjaink. 

Negyven elmúltam, így a korábbi rutint nem akartam folytatni, miszerint hosszan sajnálom a sajnálni valót, ezért hagytam magamat rábeszélni a pálferis Párkereső estre. Egyébként egyre inkább meggyőződésem, hogy a keretezés dönti el, hogyan viszonyulunk a dolgokhoz. Azaz hogyan adjuk el magunknak. Merthogy nézhetjük úgy is, hogy a Párkereső est a világ legkínosabb dolgai közé tartozik, ahol mindenki korábbi kudarcai elől menekülve, kényszeredetten keres magának valakit egy erre kitalált helyen.És ha így nézzük, hét lóval se lehetne elrángatni minket ilyen programra. De felfoghatjuk úgy is, hogy végre egy buli, ahova nem kell párral menni, sőt, társasággal se, azaz elhárulnak azok az akadályok, ami miatt az ember negyven felett, szingliként, kisgyerekes baráti körrel nem jár szórakozni. Mellesleg megismerhetünk érdekes embereket, és senki sem tabu, mert senki sincs kapcsolatban - elvileg. És ha innen nézzük, ez egy egész jó kis program, nem igaz? Ez utóbbit beszéltem be magamnak, amikor elindultam tegnap este. 

Bemelegítésként kissé többet lépcsőztem a kelleténél, mert elnéztem a térképet. Jártatok már az Ilona lépcsőn a Vár alatt? Azt hittem, soha nem jutok fel a tetejére - és mint kiderült, nem is kellett volna... 

Miután megérkeztem, az első gondolatom az volt, hogy ez rosszabb, mint az online társkeresés. Merthogy online csak képek vannak a társkeresőkről, élőben viszont még meg is bámulnak... Szinte éreztem a férfiak tekintetét, mintha egy kirakatban lennék. Kellemetlen. Egyébként ügyesen ki volt találva az egész, le a kalappal a szervezők előtt. Korlátozott a létszám, hogy ne legyen kezelhetetlen a tömeg, kb 350 ember vehetett részt a rendezvényen, amelyet 100 önkéntes segített. Lehetett beszélgetni asztaloknál némi irányítás mellett, meg persze anélkül is, lehetett társasozni, idétlen csoportjátékokat játszani, néptáncolni és társastáncolni. Volt teaház gyertyákkal meg büfé. Ja, és persze szervezett villámrandi, egyszerű, de működő szisztémával. Nem voltak túlzottak az elvárásaim, nem gondoltam, hogy megtalálom a nagy Őt, csak szerettem volna táncolni végre egy jót, lehetőség szerint nem büdös emberrel. (Elöljáróban becsületére legyen mondva a fiúknak, senki sem volt ápolatlan. :) ) 

A salsa-oktatáson végig azon gondolkodtam, hogy vajon milyen tapasztalat készteti az oktatót arra, hogy a férfiaknak a legtriviálisabb tánc etikettet is elmondja... (Pl. ne egyé' hagymásat tánc előtt, ne töröld le a nő kezével az izzadságot a tarkódról... ) Egyébként tele volt a terem, ami csak azért érdekes, mert később, amikor elkezdődött a táncos buli, ez a terem volt a legnéptelenebb mind közül. 

A villámrandi teljesen ismeretlen műfaj volt számomra, aggódtam is miatta. Aztán meglepve tapasztaltam, hogy mennyire magabiztosan tudok bárkivel csevegni bármiről. Jó ez a lelkiállapot. Kár, hogy nem volt ilyenem 20 éve. Ha azt hinnétek, hogy a szigorúan 5 perces beszélgetések sablonosak, tévedtek. Megtudtam pl. egy tornatanártól, hogy azért van a tantervben kézenállás meg fejenállás, mert javítja a testtartást (30 éves kérdésre kaptam választ.). Más megtudta tőlem, hogy a kakukkfű csodákra képes vírus esetén, megint mással elmélkedtünk a dologhoz való hozzáállás jelentőségééről, és volt, akivel megbeszéltük, hogy míg ő nem ment fel az Eiffel-torony legtetejére, én ki nem hagytam volna - ha jártam volna már Párizsban. 10 beszélgetés volt, négy számomra pozitív emberből kettőnek én is szimpatikus voltam - így megkaptuk egymás e-mail címét. Majd meglátjuk.  

Míg az este elején nem tudtam minden időpillanatban válaszolni arra kérdésre, hogy mi a fenét keresek itt, és nagyon egyedül éreztem magam, addig az est második felére már több ismerős arc is volt, csak az volt a zavarbaejtő, hogy nem tudtam, hogy a salsa-oktatásról ismerős vagy a villámrandiról.. Ritka rossz az arcmemóriám. Különböző emberek más-más stratégiát választottak az egyedüllét ellen. Míg én inkább szemlélődő voltam, és mozogtam a helyszínek között, addig más társaságba tömörült, és azokkal lógott az este folyamán. Ami érdekes volt, hogy mindenki szólt mindenkihez, - ha akart -, általában mosolyogtak az emberek egymásra. Sőt, nyilvánvaló volt a legtöbb férfi számára, hogy náluk a labda, nekik kell kezdeményezni, felkérni táncra a nőket, stb. Ez a szerepkiosztás is adott egyfajta komfortérzetet: nem volt az a kellemetlen érzésem, hogy nem tettem meg mindent az ügy sikeréért. Talán mindez a pálferis személet miatt volt, ki tudja.

Sokféle emberrel beszélgettem, és többel táncoltam is. Olyanokkal is, akik tudtak táncolni, sőt, azt mondták, hogy én is tudok. Csupa udvarias ember. :) Egy pillanatig még verseny is volt értem, mert ketten egyszerre indultak engem felkérni. Az egyik egy hajszállal gyorsabb volt. De aztán táncoltam a másikkal is.  Be kellett töltenem a negyvenkettőt, hogy ilyet is lássak...:)  

Mindent egybevéve pozitív este volt, legközelebb már nem fogok megilletődni egy ilyen bulis-ismerkedős szituációban, mert már vannak pozitív tapasztalataim. Jobb később, mint sosenem, ugye. 

A bejegyzés trackback címe:

https://levezeto.blog.hu/api/trackback/id/tr5915333042

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.