Immáron múlt időben folytathatom az élménybeszámolót. Az ember vagy blogot ír, vagy felújít, ugye. :)

Előkészítés - szembesülés a valósággal

Szóval erősen elgondolkodtam azon, hogyan fogom leburkolni a lakás egy részét egyedül. Bizonytalan helyzetben mindenkivel erről beszélek, és figyelem a reakciókat. Nem direkt, tényleg, valahogy ösztönösen. És eljött a nap, amikor egymástól függetlenül mindenhonnan ugyanaz az üzenet érkezett: nem kellene belevágni ebbe a hidegburkolás-dologba. Nem nekem való. Nem tudom, melyik volt a döntő: az egymásnak ellentmondó hogyan-csináld-leírások, vagy a személyes élménybeszámoló arról, hogy miként törték össze az összes csempét csempevágás közben, vagy az alternatív megoldások mellett felsorakozó sűrű érvek - mindenesetre rövid úton letettem a DIY csempézésről, és a laminált padló mellett döntöttem. 

A tervezés fázisát felváltotta a megvalósítás, mert a szerződést aláírtam, a szükséges papírokat a szükséges helyre vittem, és a hitelt utalták - átvehettem a lakást. Kiderült, hogy néhány dolgot korábban nem vettem észre. Például, hogy a konyhába belógó pultot nem bútorlap, netán lábak tartják, hanem egy faldarab. Dorka szerint lehet, hogy régen ott volt a konyha fala, amit nagyon is valószínűnek tartottam... Az viszont már korábban is feltűnt, hogy az ajtókeretek nemigen ragaszkodnak az ajtófélfához - nos, annyira nem, hogy konkrétan levehetők voltak minden különösebb erőfeszítés nélkül. Le is vettem mindet. A nappali parkettája a bútoroktól megsérült, és mint kiderült, a bolt már három éve nem forgalmazza azt a típust, úgyhogy fél óra alatt felkaptam az egészet. Gondoltátok volna? Egy 25 m2-es nappali burkolata fél óra alatt felszedhető nem túl megerőltető munkával. Reméltem, hogy a lerakás legfeljebb négyszer ennyi időbe fog kerülni... 

Az átvételt közvetlenül nem kevés szervezés előzte meg. Ember kellett, aki kiköti nekem a gázkészüléket, meg aki leszereli a konyhabútort. Ja, és egy villanyszerelő, mert néhány megoldást egyenesen életveszélyesnek minősítettem. És különben sem volt a konyhában elég kiállás. Fixálni kellett a költözés idejét, mert nem akartam egyszerre albérletet és hiteltörlesztőt fizetni. Intéznem kellett a netet is, hogy pont a költözés napján szereljék. Úgy kellett megrendelnem a laminált lapot és a bútort, hogy sem előbb, sem később ne hozzák a tervezettnél - ha az ember időben ütemezi, választhat megfelelő szállítási időpontot. 

Megvalósítás - amikor hősök születnek

Végig kellett gondolni, hogy mit miután érdemes elvégezni, és mire van szükség feltétlenül. Végiggondoltam, aztán borult az egész, mert mégis lefestettem az ablakkereteket, és muszáj volt az ajtókat is, különben is mindegyik kisebb esztétikai javításra szorult. És hát a fehér festék is jót tett nekik. Ha az ember megfelelő eszközzel áll neki, viszonylag gyorsan végezhet. Ha keresgéli a megfelelő eszközt - mint mondjuk én - simán elpepecsel az ilyesmivel három napot is. Konkrétan letiltottam magam három nap után az ablakok és ajtók további kozmetikázásról... Aztán tudományos alapon körbevizsgáltam majdnem az összes falat. A konyháról gyakorlatilag tapétaként jött le a festék, úgyhogy gletteltem-csiszoltam, ahogy kell. A szobákban ezt a műveletet kihagytam, így lehetett az, hogy drága kollégáim festés közben a hengeren látták viszont korábbi festékrétegek darabkáit. Szép nagy területeket kellett ismét glettelni és újra festeni. Azóta újabb hibákat fedeztem fel, de már nem érdekel. Úgy marad. Arra aztán tényleg nem volt idő, hogy az egész lakásban levakarjam a festéket, gletteljek, alapozzak és fessek két rétegben.  

És hát az a félfal a konyhában.. Na attól némileg kétségbeestem. De Ricsi a konyhabútorral együtt azt is megoldotta, mert hál' Istennek, csak ytong fal volt. Lefűrészelte egy fűrészlappal.... Én nem is értem, hogy mernek ilyen téglából házat építeni... Hogy ki az a Ricsi? Egy ember, aki arra vállalkozik, hogy segít: http://www.ricsisegit.hu . És tényleg! Lekapta a régi konyhabútort, majd a kérésemre a beépített szekrénynek látszó bútorlapokat, ami mögött - mint kiderült - a házon keresztülfutó csőrendszer lapult (Visszatette. Gyári beépített bútor maradt.) Kicsavarozta végig a nappali szegélyléceit, kiszedte a csavarokat a falból, mert neki volt csavarbe(ki)hajtója, nekem meg nem. Aztán hirtelen ötlettől vezérelve meg is kértem egy egész napra lamináltlapozni. 

Kollégák festettek a nappaliban és a kisszobában, heroikus küzdelem volt a festékkel és a gravitációval. (A festék csöpög, fröccsen, spriccel...) Csilla, Regi, Máté, Kata és Maja, köszönöm! :)

Egynapos Mineshow-szünet után (Dorka kívánsága szerint) hétfőn folytattam a munkát a fürdőszoba-WC-közlekedő-konyha területen - ez kb. egyharmadát adja ki a lakásnak. A közlekedő-konyha részen ráadásul valaki mindent alaposan barackszínűre festett, nagy műgonddal, nem maradt ki semmi sem. Ezeket most mind fehérre próbáltam festeni, két rétegben. A második réteg már következő nap reggel került fel, közvetlenül azelőtt, hogy elkezdtünk volna lamináltlapozni. 12 órát robotolt velem együtt Ricsi, hősiesen helyt állt az utolsó pillanatig. Én egészen gyorsan elveszettem a fonalat: melyik végét kell megvágni a lapnak úgy, hogy illeszkedjen oda, ahova kell... Higgyétek el, ez valójában nem is olyan magától értetődő. Csak elméletben. Egy napunk volt rá, mert másnap már érkeztek a bútorok, harmadnap pedig jöttek a költöztetők.... 

Ezen a héten átlagosan 13-14 órákat dolgoztam. Hihetetlen erőket tud mozgósítani a határidő, és a "Muszáj", amiről mind tudjuk, hogy nagy úr... :)

Költözés - Az utolsó zacskóig

Másnap megvártam a bútorszállítókat és a tűzhelyemet, szerencsére egymás után érkeztek. Aztán rohantam összepakolni a lakást. Azt gondoltam, hogy mivel alig pár cuccal léptem le Harasztiról két évvel ezelőtt, így egy nap most is elég lesz a pakolásra. Valamelyest előre is dolgoztam, mert a kevésbé szem előtt lévő dolgokat már szépen elcsomagoltam, és Dorkát is kértem, hogy a díszeit szedje össze. Végignéztem a dobozállományt, pár dobozzal több is volt, mint két éve, így azt gondoltam, abból sem kell több. Hát, tévedtem. Nem akartak fogyni a cuccok a polcokról, a dobozok annál inkább. További négy nagy IKEA-s dobozt is vettem este, hogy legyen mibe pakolni - gondoltam, kicsit felültervezem a biztonság kedvéért. De hat doboz is kevés lett volna. A végén már mindenbe pakoltam: cipősdobozba, zacskóba, zsákokba, gyerekfellépő aljába, a gyerek papírszemetesébe.. Csoda, hogy egyelőre semmi sem került elő sérülten. 2 óra alatt átcuccoltak, tele lett az egész nappali. A költöztetők összeszerelték Dorka ágyát és felszerelték a lámpákat is, így azokkal sem volt több gond. Utána visszamentem összeszedni az ottmaradt szemetet, holmikat. Gondoltátok volna, hogy egy szinte üres lakás rendbetétele több óra..? Este már nemigen tudtam, hogy hívnak... 

Berendezkedés

A konyhabútorosok a csodával határos módon a költözés napján elkezdték a szerelést, és másnap folytatták, így délutánra beüzemelt konyhám lett. Lehetett pakolni.. Nem mondanám, hogy sok tartalék hely van az új konyhámban, de legalább szép. :) Nem egész 4 négyzetméteren nem lehet csodát tenni, de a célnak megfelel. A konyhacuccok kipakolásával és a konyhabútor után maradt dobozhegyek felszámolásával lett éppen annyi hely, hogy vasárnap kollégáim párjai össze tudják rakni nekem a gardróbszekrényemet. Ezúton is nagyon köszönöm Karinak, Petinek, Timinek és Leának a segítséget és a társaságot! :) 

Miután a helyére került a gardóbszekrény - a szoba közepére -, végre mellé lehetett állítani a könyvespolcokat, és kipakolni további dobozokat. Még hátra voltak a gardób polcai és fiókjai, de azokkal már én is elboldogultam. Tulajdonképpen én mindig is szerettem bútort szerelni. Felnőtt legó. Az albérletbe vett bútorok nagy részét is én szereltem össze. Na jó, van olyan, amit nem érek fel ésszel (ajtók), de úgy egyébként simán eligazodom a leírásokon, és összeállítok (majdnem) bármit. Persze csak ha nem kétemberes, mert két ember nem tudok lenni. Ezért segítettek most a fiúk. Végül megtelt ruhákkal és mindenfélével a gardób is. 

Két nap alatt már egész pofás nappalink lett. 

És ami még hátra van  

Rengeteg apróság. Még nincsenek parkettaszegélyek, sem szilikon körbe. De van már hozzá kinyomó pisztolyom, és nem félek használni... :) Nincsenek ajtókeretek, és ujjnyi lukak tátongnak a beépített tok és a fal között. Még egyszer le kellene festenem körbe a sarkokat, mert nem szép. Vízszerelő még csak ezután érkezik csapot cserélni. Össze kell szerelnem még az ágyamat, és a lehető legkisebb területre szorítani a bútorok csomagolásából származó kartonmennyiséget, amit az iskolai papírgyűjtésre szánunk, úgyhogy októberig nézni fogjuk.. A térbe állított szekrény hátuljával kellene valamit kezdeni. Ja, és nincs fent függönyöm, mert úgy volt, hogy a költöztetők felteszik a karnist - de nem tették. Aztán úgy volt, hogy a kollégák - de nem jutott rá idő. Úgyhogy úgy tűnik, ezt és még pár ütve fúrós munkát ismét Ricsire bízok... 

Az IKEÁ-ban és az OBI-ban már előre köszönnek, a Diegoban megkérdezték, hogy sikerült a laminált lap letevése. Mindig eszembe jut, mi kell még, és miután megjártam a boltot, megállapítom, hogy mit felejtettem el megvenni - és mehetek ismét. Mindig megfogadom, hogy fáradtan vagy gyerekkel nem vásárolok. És különösen akkor nem, ha fáradtan megyek be gyerekkel az áruházba... Kár, hogy rendszerint nem tartom be ezt a fogadalmat... 

Tanulságok

Szingli-felár

Ha az ember egyedül van, és nincs se ideje, se autója, bizony nem fogja keresni a legköltséghatékonyabb megoldásokat, hanem elmegy oda, ahova ésszerű időn belül eljut, és megveszi ott, ami kell. Mindent összeszerelni kér, mert egyedül nem tudja megoldani. Felkér ember pénzért, hogy végezze el azokat a munkákat, amelyeket egy átlagos férj/barát alapértelmezetten megcsinál - előbb vagy utóbb. Megvetetik vele a drágább dolgokat, mert azok könnyebben kezelhetők. Megvesz számos olyan eszközt, amit életében nem gondolt kézbe venni, és ebből jópárat aztán használ is. Mindig akad valaki, aki egyszer elmondja, hogy kell azt az eszközt használni, ha jó a memóriája, utána egyedül is menni fog. Ha nem, így járt. Kérdezhet meg valakit ismét. Kénytelen megbarátkozni a fizikai mennyiségekkel - ha rosszul mér, nem lesz jó - és némely kérlelhetetlen törvényszerűséggel, ami miatt a dolgok nem akarnak úgy viselkedni, ahogy az ember elvárná. Mondjuk én sose szerettem a fizikát... De megvannak a pozitívumai: a szabadság, hogy nem áll az ember lánya mögött egy mérnök férfi, aki közli, hogy az úgy nem lesz jó, meg ilyen lesz-olyan lesz. Egyébként szinte teljesen függetlenül attól, hogy valójában az adott akció milyen eredménnyel zárul. Állítom, hogy a fizika a filozófiával és a jóslással határos tudomány... Pozitívum az is, hogy számos, férfiak által végzett munka túlmisztifikált a nők körében, pedig nem bonyolultabb, mint a sütés-főzés, vagy a már említett farsangi jelmez. Csak más eszközök kellenek hozzá. Persze ezek a munkák valójában hihetetlenül nem érdekelnek, azért csinálom, mert muszáj. Szóval továbbra sem vagyok harcos feminista, de ezeket valahogy meg kell oldanom. Valamit segítséggel, valamit anélkül. 

Információ-gyűjtés

Ha olyanba kezd az ember, amiről fogalma sincs, minden infót igyekezzen összeszedni. A laikustól a neten át az áruházi szaktanácsadóig. Kérdezzen meg mindenkit, adja elő a szerencsétlen nőt, aki olyan képtelenségbe keveredett a sors fintora által, hogy lakást újít fel - egyedül. (virágos ruhában, gyöngysorral a nyakban ez kifejezetten szórakoztató...) És mindenféle vélemény be fog érkezni az udvariastól a barátin át a cinikusig. Minél több véleményt begyűjt, annál inkább tud átlagot vonni, és a valószínűleg helyes irányt választani. Figyelni kell és tanulni, mert sokan sokféle hasznos dolgot elmondanak - de csak egyszer. 

Barátok

Tényleg meghatott a kollégák segítsége. Az első felhívást szándékosan egy bizonyos - viszonylag tág - körnek küldtem posztként a FB-on, nem is üzenetként. Tehát aki akart, reagált, de akár azt is mondhatta, hogy nem látta a posztot - nem akartam senkit kellemetlenül mentegetőzős helyzetbe hozni. Ezzel együtt épp elegen jelentkeztek be nálam, hogy rám szánnak egy napot és rengeteg energiát. Cserébe csak pizzát és limonádét tudtam felajánlani. A második felhívást a bútorszerelésre már csak annak küldtem, aki azt mondta, hogy sajnálja, hogy lemarad a festős-buliról. És szívesen vállalta a bútorszerelést... Aki nem tudott személyesen jönni, adott ötletet, hasznos telefonszámot, vagy drukkolt, hogy rendben menjen. Igazán hálás vagyok mindenki munkájáért és támogatásáért! Ez utóbbit ne hagyjátok abba! :)