Sokan kitöltöttétek a szabadulószobás tesztet (köszönöm!). Összesen 59-en válaszoltatok (Ebből pár a kislányomtól érkezett, aki kipróbálta, hogy milyen, ha csak a felsőket választja, aztán milyen, ha csak olyat választ, amiket egyébként nem tenne… ). A kitöltők közel 60%-a Király, azaz remek csapatjátékos, és 26% Öntörvényű, köztük olyanok is, akikről egyébként biztosan tudom, hogy remek csapatjátékosok, hiszen a kollégáim… Szóval kéretik a helyén kezelni az ilyen és ehhez hasonló teszteket…!

Így a legtöbben tudhatjátok, hogy csapatban dolgozni jó. Gyakran mondom, hogy azért szeretem különösen ezt a műfajt, mert megvéd minket saját hülyeségünktől. Munkahelyi környezetben kimondottan hasznos... Több fejjel, több szemponttal dolgozhatunk a célért, így másnak eszébe juthat az, ami nekem nem. És észreveszi azt, amit én nem... Olyankor nagyon hálás vagyok, hogy nem vagyok egyedül, csapatban dolgozunk.

A csapatjáték alapja a bizalom. Elhiszed, hogy a másik jól tudja? Elhiszed, hogy képes rá és valóban megtesz minden tőle telhetőt? Vagy kiveszed a kezéből és azt gondolod, hogy ő azt úgyse tudja, vagy úgyse érdekli? És ez sokkal nehezebb, mint ahogy azt elsőre gondolnánk.  

Meggyőződésem, hogy a csapat alapvető összetartó ereje nem a lelkesítő közös cél, hanem a bizalom, ami a csapattagok között van. Ezt kifejezi a kommunikáció, a nyitottság, a másik véleményének meghallgatása, a másik megértésének szándéka. Lehet ösztönös, de lehet tudatos is, azaz eldönthetem, hogy háttérbe szorítom az ellenérzéseimet, mert együtt kell dolgoznom valakivel. Ennek eredménye aztán lehet nagyon nyögvenyelős, vagy egy pozitív csalódás is. Ez utóbbit kifejezetten szeretem... 

Messze nem ez minden, amit a csoportokról, a csoportmunkáról, csoportdinamikáról el lehet mondani, de nekem most épp ez a legfontosabb. Egy könyvtárnyi irodalma van, akit érdekel, keresgéljen szakkönyveket. Akit azért annyira nem, csak nézzen körbe a környezetében, tényleg így működik?