Nos, az egész ott kezdődött, hogy a gyermek – jófejségből – azt mondta, idén nem akar elmenni valahova, maradjunk otthon, és oda hívjunk meg embereket. Szép nagy nappalink van és relatíve kis költségvetésünk, úgyhogy jóváhagytam az ötletet. Aztán kitalálta, hány embert szeretne meghívni. Itt már egy kicsit elkezdtem aggódni. Aztán hősiesen megírta saját kezével az összes meghívót – én meg hősiesen vágtam hozzá a pöttyöket, mert pöttyös meghívót találtunk ki, 9 pöttyöset, színes papírból. Igen, ilyenre csak mi vagyunk képesek és hajlandók is egyszerre…
Már egy hónappal az eset előtt elkezdtem gondolkodni, hogy mi legyen a bulin a program, de semmi nem jutott eszembe. Vagyis de, végre kipróbálhattam a Mindent vagy semmit játékot, gyerekekre szabva (már régóta gondolkodtam ilyesmin) – tehát a forma megvolt, csak a tartalom volt kétséges. Már csak két hét volt – ötlet nuku. Egy hét… Már sejtettem valamit. Főleg azt, ha nem találok ki kötött programot, ezek a lányok engem esznek meg uzsonnára… A határidő jótékony hatással van a kreativitásra, így három nappal a szülinap előtt végre megvilágosodtam, és elkezdtem összeírni a feladatokat. A kellékekért bementem a hobbiboltba, és olyannyira elmerültem a mikéntekben és a hogyanokban, hogy azzal a lendülettel hagytam ott egy zacskót a piros kesztyűmmel együtt. Este 10-kor jutott eszembe, hogy volt csomagom is… (Meglett.)
Gyermek tortát rendelt, emeleteset. No nem a cukrászdából, hanem tőlem. Utoljára két éve csináltam emeletes tortát, és egy éve bármilyen más tortát, úgyhogy komoly kihívás volt ez nekem. Viszont találtam hozzá egy jófajta torta-tészta receptet (Ennek az alsó tortalapja: http://www.tortaimado.hu/2010/05/szuletesnapi-emeletes-torta-3.html, jó tudni az ilyesmit.) Alja trüffelkrémes, teteje vaníliás, így rendeltetett. (A fenti képen az eredmény.)
A buli alkalmat adott arra, hogy egy hatalmas tálat teletegyünk pattogatott kukoricával, csapra verjünk egy nagy doboz szűrt almalevet, és végre vehessek óriáskiflit, mert az olyan jól néz ki. Fújtunk egy halom lufit, vettünk pár bulifelszerelést, és drukkoltunk, hogy a szomszédok ne legyenek itthon. (Nem voltak.)
Aztán jöttek a lányok, összesen heten. Nem unatkoztunk. Bár úgy volt, hogy a szülőknek is nyitott az esemény, végül csak egy anyukát sikerült rávennem, hogy maradjon - higgyétek el, kell az a biztonsági háló, a tudat, hogy szükség esetén van még egy felnőtt a 8 gyerekhez… Örök hálám üldözni fogja – ahogy mondani szokás…
Néhány tanulság:
- Lehetsz te a legfőbb bíró, vagy akár Pallasz Athéné maga, nem fogsz tudni igazságot tenni 9 éves lányok között. Irigylem az életrevalóságukat. Igazán bámulatra méltó, ahogy küzdenek az igazukért!
- Biztos, hogy valaki valakivel átmenetileg összeveszik, de aztán elmúlik, és az ajándékhoz már ölelés is jár.
- Nem tudsz olyan gyorsan tortát szeletelni, hogy mindenki igényét kielégítsd. Mire kész vagy, jön a repeta-kör. (Nem mintha nem ezért készíteném a tortát.)
- Valaki feltekerte a lányok volume-gombját a maximumra. A szülők nem. Az iskola nem. A tettest egyesített erőkkel keressük…
Összességében öröm ilyen bulit szervezni, a torta elfogyott, senki sem akart hazamenni, sőt a szülők is leültek egy kicsit. Lesz jövőre is. Persze az nem biztos, hogy ugyanebben a panelban…
