Peti
2018. január 10. írta: Vécsey Szandra

Peti

minecraft-938604_1280.pngPeti beköltözött hozzánk. Helyes gyerek, bár hozzám túl fiatal, Dorkához meg túl öreg, mert mindössze 18 éves. Naponta – ha hagyom – több órán keresztül folyamatosan beszél, mindig elmondja, hogy mit csinál, közben kéri, hogy kövessük, és ha tetszik, ne tartsuk magunkban a véleményünket. Vagy írjuk az instagramjára mondjuk azt, hogy #kupak, mert épp azt talált az asztalán. Szlenggel, angollal és némi geekkel keveri a magyart, Nagyi konkrétan egy árva szót sem ért abból, amit mond. De szerintem Dorka se. Én mondjuk félig. Becsületére legyen mondva, hogy sosem káromkodik. Néha hív haverokat, az egyik halkszavú, a másik sokat kiabál. Ja, és állandóan játszik a számítógépen, és videókat készít belőle.

Merthogy Peti egy youtuber, aki azzal keresi a mindennapi hardverre valót, hogy élőben Minecraft játékkal játszik és azt kommentálja, mindezt pedig a Youtube-on lehet megtekinteni, az összes korábbi videójával együtt. Dorka pedig rátalált, és azóta ezt nézi - amennyit csak engedek. A hangja már-már megszokottá válik nálunk, menetrend szerint tanulás után, vacsora előtt. Meg bepakolás és fürdés után, lefekvés előtt. A srác egyébként ügyes, nemcsak a játékban, hanem annak kommunikációjában is: Egy hullahoppozó boldog uborka (?!) jelenik meg a bal sarokban, ha újabb feliratkozó van, alatta folyamatosan jelen van a feliratkozók száma, alatta pedig Peti, aki éppen játszik. Nem győzi biztatni az élő közvetítéseken a közönséget, hogy iratkozzon fel, és like-olja a videóját, mégsem tűnik ez idegesítőnek. Gyors kampányokat indít a közvetítés alatt – olyasmikkel, hogy most írja meg mindenki, hogy keressen-e vasat, vagy menjen tovább. Túl azon, hogy játszik, élőben válaszol a chaten feltett kérdésekre, megköszöni, ha valaki "donate"-et (támogatást) küld neki, amihez külön zene hívja fel a figyelmet. A közvetítéseknek kitalált eleje és vége van, Dorka mindig megvárja a cuki Minecraft csirkét, és képes csak azt nézni percekig... Uborka-öntudatú közösséget épített, és még boltja is van, ahol ubicraftos pólót meg díszpárnát lehet kapni. 18 éves emberünk három év alatt létrehozott egy márkát, amelyre tegnap esti állapot szerint 186 936 ember kíváncsi naponta. Meg akik nem iratkoztak fel. Szóval ügyes.

Mindezek ellenére negyven éves fejjel 5 percnél tovább nem bírom nézni, mert iszonyatosan unom. Dorka viszont minden meseidejét feláldozza Petire és a Minecraft kockavilágra: A kockanap alatt kockatájakon legelnek a kockabirkák és kockatehenek, a kockacsirkékről már nem is beszélve. Kockalelkük száll az égnek, ha levágják őket. Valahol az a játék, hogy kockákon kell ugrálni (nahát), máshol kockacitromot szüretelni, vagy kockadínókat szelídíteni. Közben megtámadnak a kockapókok, sőt kockazombik vagy kockacsontvázak. Néhol láva folyik szögletesen, vagy vízesés zuhan alá, szigorúan egy vonalban. A kockanap ha lemegy, felváltja a kockahold. A bányában kockákat törsz szét, hogy mondjuk vasad legyen, vagy red stone-od, ami ki tudja mi, de annál csak a gyémántnak (dia) örülnek talán jobban. Az alapanyagokból építhetsz mindenfélét, a játék diktálta recept alapján. Mondjuk kockacitromtéglát. Érted... 

Dorka – némi segítséggel – még e-mailt is írt neki, és 9 éves fejjel bizony szembesül azzal, hogy a népszerű emberek nem válaszolnak. Vagy csak nagyon-nagyon lassan… Vagy az anyja rossz címet vadászott le a netről. Nem direkt. Tényleg...

Szóval Peti beköltözött. Bár kedves, ügyes gyerek, de nagyon várom már, hogy odébbálljon, és gyermekem visszatérjen a való világba… A bölcsek azt mondják, ez is elmúlik…

A bejegyzés trackback címe:

https://levezeto.blog.hu/api/trackback/id/tr9913562739

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása