Facebookon sokan hozzászóltatok a Sporttalanság c. bejegyzésemhez (ezúton is köszönöm), gondoltam itt összeszedem a lényegét, kár lenne érte, ha csak úgy tovagurulna a hírfolyamban. 

Szóval érdekes módon abban gyakorlatilag mindenki egyetértett, hogy a testnevelés órák és a későbbi sportolhatnék nincs összefüggésben. Volt olyanra is példa, aki régen szerette a tesit, most viszont neki nem állna mozogni - és viszont. Többen esküsznek arra, hogy ha megtalálja az ember azt a mozgásformát, amit igazán szeret, akkor gyorsan fanatikussá válik, és meg sem akar állni - szó szerint és átvitt értelemben sem. 

Török Eszter is megírta véleményét, akit a blogbejegyzésben is emlegetek mint eddigi legjobb mozgástanáromat. (Ennek a magam részéről nagyon örültem, köszi, Eszter!) Szerinte nincs minden kőbe vésve, pláne nem tesiórába, mert inkább személyiség és minta kérdése. De az se essen kétségbe, akinek mindkét szülője chipsszel és kólával ül a fotelben minden este elrettentő példaként, mert akkor is megtalálhatja az örömmel végzett mozgásformát. Persze nem árt keresgélni... 

És amiért ez az összefoglaló blogbejegyzés ötlete megszületett, az egy link, amit Timi tett közzé a hozzászólásokban, és ami nagyon jól érti, hogy miként működik a magunkfajta sporttalan életforma: http://edzesmester.com/blog/mit-tegyek-ha-utalok-edzeni/ 

Váljék egészségetekre! :)